Ájúrvéda

Kapcsolódó cikkek

Az Ájúrvéda gyökerei

Az ájúrvéda szó jelentése (ayu-élet, veda-tudás, tudomány) az életről szóló tudás, az élet tudománya. Eredete több ezer évre nyúlik vissza. Az indiai szubkontinensen és környező országaira kiterjedő védikus kultúrának a ránk hagyott öröksége a Védák. Már az első Védavyász által lejegyzett szentírásban a Rig Védában is közel 10.000 vers tartozik az Ájúrvéda témaköréhez, nem véletlen hát, hogy sokan úgy tartják, az Ájúrvéda tudománya az első írott szöveg a világon.

A Védák által képviselt a védikus tudást 14 szent szövegbe foglalták. Ez a négy Véda (Rig, Jadzsura, Szama, Atharva) a hat Védánga (kiegészítések), valamint a mimámsza (értelmezések), njája (logika), puránák (filozófia), sásztrák (erkölcsi alapelvek). A Védák keletkezésének idejét nehéz meghatározni, mert kezdetekben nem voltak feljegyzések, szájról-szájra terjedő tudásról beszélünk, de keletkezését i.e. 6000-4000 közé teszik.

A védikus hagyomány szerint a korszakok előre haladtával (4 korszak váltja egymást, akárcsak az évszakok) amelyek sorra degradálódnak az arany kortól a vaskorig lassan megjelentek a betegségek a Földön.

Az emberek szenvedni kezdtek, így a risik (bölcsek) összegyűltek aggodalmukban a Himalája lábánál, és hosszasan tanácskoztak, hogy megtalálják a megoldást az emberiség megmentésére. Végül kiválasztottak egy megvilágosodottat, Bhárdvádzsát. Az ő feladata lett elsajátítani az "élet tudományát", hogy meg tudja gyógyítani a betegségeket és megőrizhesse az egészséget. Mint többen a világtörténelemben (legyen szó bármely vallásról), ő is isteni sugallat által kapott bölcsességet, így sajátította el az ájúrvédikus tudást.

A Bhárdvádzsát követő generációk szájról-szájra gondosan kiválasztott diákokon keresztül örökítették ezt a tudást (tanítványi láncolat - parampará). Míg el nem jött az ideje a Kali yúgának, a vaskornak (kb.5000 évvel ezelőtt) a legelmaradottabb korszaknak, amelyről azt tartják, hogy a félreértések és a felejtés kora. Hogy az emberek ne felejtsék el, vagy ne magyarázzák félre ezt az univerzális tudást idővel elkezdték lejegyezni.

Megjegyzések