Gyereknevelés 3 lépésben

Egyre több cikk jelenik meg, amiben szakértők emelik fel a hangjukat napjaink nevelési elvei ellen, de legalábbis próbálnak tanácsokat adni. Tanácsadóként, engedjék meg.....

Heti szinten találkozom szétesett családokban vergődő kiskamasz gyermekekkel, akiket nem kezelnek megfelelően a szüleik. Tudom, ezek kemény szavak, de egyrészt azért jönnek hozzám, mert érdekli őket a véleményem, másrészt a tapasztalatom az, hogy ahol tudnak változtatni a szülők, ott a gyermek is kezelhetővé, kiegyensúlyozottá válik. 
Szerintem a gyermekek neveléséhez két dolog kell: feltétlen szeretet és következetesség.
A gyerekemet nem akkor szeretem ha...csak szeretem. Elolvadok, ha rám mosolyog.
Ugyanakkor én nekem kell őt vezetnem, nem fordítva!
Ha kiejtek valamit a kis számon annak úgy is kell maradnia, különben értelmezhetetlenné válunk. Azt értjük meg nehezen, hogy ha nem állítunk fel számukra határokat, amiket be kell tartaniuk, akkor nem fogják biztonságban érezni magukat! Ők csak feszegetik a határaikat, pont azért, hogy bemérjék meddig mehetnek el. De ha az a csengő sosem szólal meg, ami azt jelzi eddig és ne tovább, csak zavarodott fiatalokat gyártunk!

Meg mondom őszintén már a kilencvenes években sem értettem, amikor a "non frustration" avagy a szabadelvű nevelés kezdett teret nyerni kis hazánkban is. Kedves szülők! Rossz hírem van! Ezek a gyermekek mára felnőttek és gyermekpszichológusok cikkeiben olvashatjuk, hogy sokukból neurotikus fiatal felnőttek lettek.


Van a védikus szemléletnek egy nagyon egyszerűen követhető képlete a gyermeknevelésre. Jómagam igyekeztem ezek szerint tudatosodni szülői feladataimról. Nekem bevált, így ajánlom szíves figyelmetekbe.

0-6 éves kor között "neveld úgy mint egy királyfit"/hercegnőt
Ez nem azt jelenti, hogy azt csinál amit akar, hanem azt hogy ebben az időszakban mondhatunk mi amit akarunk, azt fogja a gyerek követni, amit példaként lát. Ha te szépen, szeretetteljesen beszélsz a pároddal ő is így fog, ha türelmet gyakorolsz ő is nyugodt marad, ha kiviszed magad után a tányért, vagy azonnal felmosod amit kiöntöttél, ő is így tesz majd. Csak példamutatással lehet nevelni! Mindamellett a kis hercegnőként, vagy épp királyfiként nevelés ebben az időszakban segíti az ősbizalom, és az önbizalom kifejlődését! Azt láttam Indiában, hogy ennek a szemléletnek köszönhetően, a legtöbb felnőtt függetlenül a társadalmi helyzetétől boldog és kiegyensúlyozott tud lenni, hiszen mindenki volt kis királyfi, királylány, abban a korban mikor erre volt szükségük. Ez megalapozta az önbizalmukat.

6-13 éves korig "neveld úgy mint egy szolgát"
Na, ez sem azt jelenti, hogy le kell kezelni a kiskamaszt, meg erőt kell fitogtatni. Arra utalnak ezzel, hogy ebben az időben nagyon fogékonyak és folyamatosan le kell kötni a figyelmüket feladatokkal, mert ez segíti a fejlődésüket. A sok gyakorlati tevékenység. Persze, itt válnak nevelhetővé, itt kezdhetünk nekik okos dolgokat tanítani. Hozzáteszem lehet ezt játékosan!

Tudom, hogy egy zöldborsó főzeléket összedobni egyedül 10 perc, a gyerekkel együtt lehet ez fél óra. De, ha az összecsapott vacsora, és a szeretettel és nevetéssel, tanítással fűszerezett együtt töltött idő közt kell választanunk? Arról nem beszélve, hogy elképesztő, hány fiatal felnőtt nem tud főzni. Az ájurvédikus gyógyászat szerint egészségünk legelső tartóoszlopa az egészséges étkezés, ami nehezen elképzelhető úgy, hogy az ember nem látott még fakanalat.

Ebben a korban kell megtanulniuk azt is, hogy bizonyos célokat akkor érhetnek el, ha megdolgoznak érte. A tehermentesen elért vágyaik, pillanatokig elégítik csak ki őket és lassan elértéktelenedik számukra minden. Rossz értékrendek épülnek ki. Ha ügyes és okos és bizonyít, akkor megkaphatja amire vágyik (persze, a realitások közt maradva). Ilyenkor azonban nem csak ígérgetünk, hanem mi is betartjuk amit ki mondtunk. Ebből következik, hogy érdemes betartható dolgokban megegyezni. Ha azt kérte vidd el a rájasimogatóba és te belementél, akkor senkit nem érdekel, hogy van-e rá időd! Legyen!

13-tól "csak légy a legjobb barátja!"
Na itt szokott beindulni az "amíg az én házamban laksz..." "amíg az én kenyeremet eszed" szindróma. Azt hisszük minél önállóbb a gyermekünk nekünk annál nagyobb tekintélyt kell kierőltetni tőlük. Pedig az nem megy erőszakkal, főként nem ennél a korosztálynál.
Csak beszélgess vele! Arról és addig amiről ő szeretne. Hallgasd meg, mi van a lelkében, min forog az elméje, különben nem fogod tudni.

A 90-es években a bolygók járásába, a 2000-es években star wars legóba, 2010-es ben a gördeszkák és longboardok világába tanultam bele, mert neki akkor épp az volt fontos. Megtanulta, hogy ami őt foglalkoztatja, az nekem fontos! A kamasz kor amúgy sem egy leányálom manapság. A hormonok, a megbékélés a folyamatosan változó testemmel, a közösségi és egyéb elvárások, igen is nyomást jelent számukra! Ha előzőleg nem terhelték őket semmivel sem, akkor ebbe beleroppannak! Mi szülők meg csak nézünk, hogy mi baja a gyereknek! Miért nem mondja el, hogy mi bántja!? Mert nincs ilyen tapasztalata! Nem hallgatták meg, nem szántak rá időt, nem barátkoztak vele, akkor miért lenne velünk mélységesen őszinte? Hiszen azt csak barátokkal engedi meg magának az ember!

Végezetül, ne keverjük össze, ezeket a korszakokat! Ne akkor haverkodjunk, vagy játszunk velük királylányost, amikor feladatokat kell állítanunk eléjük. Ne akkor akarjuk átadni nekik a tudásunkat, amikor csak hagynunk kellene őket boldognak lenni! Ne akkor kezdjük el őket nevelni, amikor már csak a barátjára hallgat!




Megjegyzések