Az öregedés szép!

"A ráncok csak azt jelzik, hol a mosoly helye." (Mark Twain)



Indiában, ha jól tudom október elején ünneplik az idősek napját. Elgondolkodtató, hogy a mi kultúránk mennyire nem ünnepli az öregedést. Pedig, ha belegondolok, mikor fotográfusnak készültem, az egyik, ami erre a pályára terelt az épp az emberi arc, vagy épp az idős emberi arc volt. Egyszerűen szépnek láttam, mert, hogy az...
Az öregedés, vagy tabu téma, vagy úgy állítjuk be, mintha valami rossz szellem lenne amit messzire kell űzni. Pedig, ahogy Úr Buddha mondta, három dolgot semmiképp sem kerülhet el az ember, az öregséget, a betegséget és a halált.
Az öregség szép! Ami rossz benne az a betegség, a szegénység, a magány, miután lassan ebben a nagyon fejlett európai kultúrában, ezek már egymás szinonimái.
Ha valakinek volt nagymamája akit szeretett és öreg kort élhetett meg, az tudja, hogy milyen szép egy idős ember arca, a ráncai mikor mosolyog. Fogadok egyikünk se cserélte volna le egy szilikonnal és hangya savval vasalt nagyéira.
A minap, egy amúgy kedves ismerősöm, merő kedvességből felajánlotta, hogy befesti a hajam. Roppant rosszul érintett, mert rájöttem, hogy ez ma egyszerűen társadalmi nyomás a nőkön, hogy, ha kezd őszülni a hajad, azonnal szüntesd meg!
Nem festettem be a hajam.
Nem zavar, ha mások festik a hajukat. Szabad akarat van. Számomra is :)
Mi van, ha én látni szeretném, ahogy öregszem, ahogy mákosodik a hajam, ahogy majd egy nap fehér lesz? Hosszú, fenékig érő hófehér fonat.
Azért imádkozom, hogy egészségben, jókedvben és szellemi fiatalságban megélhessem. A ráncaim pedig majd jelzik, hol a mosolyom helye.


 

Megjegyzések